A DEKRA Akademie kirendeltséget nyit Győrben

A  DEKRA Akademie 2008 szeptember eleje óta saját kirendeltséggel van jelen Győrben. A korábban indult budapesti és székesfehérvári irodái mellett így a képző és továbbképző cég tovább erősítette magyarországi jelenlétét.

A győri iroda a logisztika és képzés területén a Talent Képzési Kft. sokéves tapasztalatára és széles kapcsolatrendszerére támaszkodik, amelyeket a cég munkatársai ezentúl a DEKRA Akademie Kft. szolgálatában kamatoztatnak. Horváth László a SzolgáltatóKözpont vezetőjeként a nyugat-dunántúli régióért felelős (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye). A kirendeltség célja a DEKRA Akademie meglévő képzési kínálatának fokozatos bevezetése, szisztematikus marketing segítségével. Dietmar Metzger ügyvezető: „Azzal, hogy tevékenységünket kiterjesztettük a gazdaságilag erős Észak-Nyugat-Magyarországra, egy lépéssel közelebb jutottunk célunkhoz, hogy az egész országban jelen legyünk. A Talent Kft. tapasztalata, különösen a tréningek területén, új üzletág elindítását teszi lehetővé  számunkra, amelyet a jövő évben célzott üzletszerzési politikával szeretnénk kiaknázni.“

A DEKRA Akademie GmbH Németország egyik legnagyobb, magánkézben lévő oktatási szolgáltató cége, és a világszerte 28 országban aktív DEKRA AG szolgáltató konszern része. A közel 17.500 munkatársat foglalkoztató DEKRA konszern éves forgalma mintegy 1,5 milliárd euró.A DEKRA Akademie Magyarországon 2007 szeptembere óta van jelen.



DEKRA Akademie Kft.
Budapest, 2008.09.17